


Mi is az a Bach-virágterápia?
A nevéből már sejthetjük, hogy ez a terápiás módszer a növényeket, virágokat
hívja segítségül. Azonban nem minden növény hasznos az emberi szervezet
számára. Az energiamezőjük alapján a növényeket 3 nagy kategóriába sorolhatjuk:
1.
mérgező növények
(az emberi szervezetnél alacsonyabb rezgéssel rendelkeznek),
2. fűszer növények
(az emberi szervezettel azonos szintű rezgéssel rendelkeznek),
3. gyógynövények
(az emberi szervezetnél magasabb rezgéssel rendelkeznek).
A gyógynövények hagyományos alkalmazásnál a bennük
található hatóanyagukat hasznosítjuk, melyek remek gyulladáscsökkentő,
méregtelenítő, vizelethajtó, stb. képességükkel sietnek segítségünkre.
Dr. Edward Bach a gyógynövényeknek egy újfajta felhasználását dolgozta
ki. Ez a módszer a növények rezgését (energiamezőjét) hasznosítja, mely
információt közöl szervezetünkkel. Mindegyik növény más „energiával” rendelkezik,
mely megfeleltethető egy-egy lelki frekvenciával.
Dr. Edward Bach 38 növényből álló esszenciasorozatot hozott létre, melyek
az energiamezőnkben bekövetkező torzulásokat képesek harmoniába hozni,
így segítve testi-lelki gyógyulásunkat.
Hogyan is működik ez a gyakorlatban? Ha valaki valamilyen oknál fogva
elvesztette önbizalmát, akkor energia mezőjében az ehhez tartozó frekvenciában
torzulás keletkezik, így kishitűvé válik. A Larch esszencia szedésével
azonban szépen lassan, finoman - a szervezet megterhelése nélkül -, ez
a negatív helyzet elmúlik, és ismét a megfelelő önbizalommal élheti életét.
tovább a személyes terápiához>>>>
